Kitakarították a körzetet

Vincze Attita, a hetes kerület képviselője ismét megszervezte a takarítási akcióját. Közel hatvanan jöttek össze, másfélszáz zsáknyi levelet és szemetet gyűjtöttek össze alig két óra alatt. A kezdeményezés egész délelőtt tartott, a végén pedig a Venezia Baráti Kör jóvoltából finom ludaskása várta a résztvevőket.

 

 

 

Egy évvel ezelőtt, röviddel a beiktatása után máris megmozgatta a körzetét Vincze Attila. Akkor jelentős mennyiségű szemétet és falevelet gyűjtöttek össze a hetes kerület polgárai. Szombaton reggeltől sem volt ez másképpen. A képviselő már hetekkel ezelőtt meghirdette a közös takarítást, a felhívásra szép számban gyülekeztek a lakók a lovasszobornál. Volt mit gyűjteni a közel négy órás akció során.

Úgy tűnik, hogy vannak jó néhányan, akik a közterületet szemetesként fogják fel és egyszerűn eldobják a feleslegessé vált dolgaikat. Szorgos csapat ténykedett ezen a délelőttön, kezük nyomán gyorsan teltek a zsákok. Vincze Attila azt mondta, ezek az alkalmak arra is kiválóan alkalmasak, hogy megvitassák a körzet illetve a város dolgait. A közös takarítás után, a Márton nap apropóján finom ludaskása várt a résztvevőkre. További részletek a hétfő esti híradóban. Nézze meg a takarításon készült képeinket!

Jáger Levente