Sikeres Erasmus+ projektet zártak a Szent József-iskolában
Közélet

Sikeres Erasmus+ projektet zártak a Szent József-iskolában

Az intézmény 2014-ben eredményesen pályázott a nemzetközi Erasmus+ programban való részvételre, 29975 € támogatást nyertek a projekt megvalósítására. Az Európai Unió kezdeményezése kiemelten az oktatást és képzést támogatja, ennek érdekében 2014 és 2020 között összesen 14,7 milliárd eurót biztosít a tagállamokban az európai oktatás, képzés, ifjúsági szakma és sport megerősítésére.

 
Magyar részről a Tempus Közalapítvány lett a koordináló szerv. A két éves projektben norvég, török, lengyel, bolgár, észt és román fiatalok vettek részt a Szent József Általános Iskola diákjaival közösen. A Life is a Project, be an entrepreneur, make it successful című projekt témája a vállalkozási alapismeretek elsajátítása, bepillantás különböző vállalkozások életébe, helyi majd nemzetközi partnerekkel közös reklámozással foglalkozó vállalkozás indítása volt.
er02
A projektben részt vevő gyerekek helyi tevékenységeik és a külföldi utazásaik során megismerkedtek a munka, a vállalkozások világával, maguk is részt vettek a vállalkozási kompetenciát fejlesztő tevékenységekben. Mindennapi élethelyzetekben és a választott szakterületen is használták az angol nyelvet, a nemzetközi partnerekkel közösen végzett tevékenységek során fejlődtek az idegen nyelvi és szociális kompetenciáik is.
er05
Új kulturális ismereteket szereztek és lehetőségük volt saját kultúrájuk bemutatására is. A kiskunhalasi diákok a projektkörút utolsó állomásán nemrégiben Bulgáriában, Vidinben jártak, élményeikről, tapasztalataikról beszámoltak diáktársaiknak az intézmény aulájában tartott előadásukon. Tóth Tibor Győző igazgató példaként állította a nyolc fős csapatot a többi diáktársuk elé, mint elmondta, a nyolcadikos diákok rendkívül sikeresen szerepeltek a főként középiskolások alkotta nemzetközi csoportban.
er04
A gyerekek a két év alatt foglalkoztak a reklámozás elméleti hátterével, az esztétikus és etikus megjelenítés fortélyaival, a gyakorlati megvalósítási módjaival. Üzleti tervet készítettek saját virtuális vállalkozásuknak, melynek a neve SaintAd lett. A diákok maguk készíthették el a helyi projekttalálkozó reklámanyagait és ajándéktárgyait is. A Life is a Project elfogadott logója is a halasi diákok kreativitását dicséri.
er03
A két év folyamán a projekt közvetlen megvalósításában 23 diák dolgozott, de a helyi projekttalálkozó idején a teljes iskolát bevonták a szervezésbe és a lebonyolításba.
Szöveg-fotó: Bakos László