(►) Diák, felnőtt együtt tornázott
Közélet

(►) Diák, felnőtt együtt tornázott

Májusban az eső elmosta a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium diáknapját, ahol a gasztronómia mellett a mozgás is fontos szerepet kapott volna. Akkor az a döntés született, hogy a tanév utolsó napján bepótolják a programokat. Ma reggel sem kedvezett az időjárás a szabadtéri eseménynek, ettől függetlenül a tekós diákok és pedagógusaik együtt tornáztak az intézmény sportcsarnokában.

 
Reggel nyolc óra után nem sokkal tanárokkal és diákokkal telt meg a Rákóczi-szakközépiskola tornacsarnoka. A sportos programsorozat zenés bemelegítéssel kezdődött.
tekotornaaa
Ezt követően tanár-diák meccseket rendeztek. A leglelkesebbek a kosárlabda- és futball mérkőzések után akár frizbidobásban vagy éppen tollaslabdában is kipróbálhatták tehetségüket.
A nap legérdekesebb momentuma az volt, amikor a diákok szappoanbuborékokat fújtak az iskola udvarán egy flashmob keretében. A fiatalok kellően kisportolták magukat, úgyhogy most már megkezdődhet a jól megérdemelt pihenés, hiszen itt a vakáció.
Szöveg-fotó: Szőri Attila (galéria)