Kitüntetett halasi védőnők
Közélet

Kitüntetett halasi védőnők

Két halasi védőnő is rangos elismerésben részesült az elmúlt napokban. A Védőnők Napja alkalmából Pro Sanitate Díjat vehetett dr. Horváth Attiláné, míg Tamási Józsefné Arany Oklevelet vehetett át a budapesti ünnepségen. Őket köszöntötte egy bensőséges ünnepség keretében Farkas Dániel alpolgármester. Mint megtudtuk: mindkét kitüntetett évtizedek óta kimagasló színvonalon végzi a munkáját.

 
 
 
Budapesten rendezték a Védőnők Napja alkalmából azt az ünnepséget, ahol elismeréseket vehettek át azok, akik évtizedek óta kimagasló színvonalon végzik munkájukat. A halasi védőnők közül ketten is ott voltak a kitüntetettek között. A szolgálat halasi vezetője, dr. Horváth Attiláné Pro Sanitate Díjat kapott Balog Zoltán minisztertől. - Az elmúlt 40 év munkáját koronázta meg ez a kitüntetés. Nagyon örülök neki, mert úgy érzem, nem volt hiábavaló az, amit csináltam - mondta az elismert szakember.
Tamási Józsefné, Klárika ötven évvel ezelőtt kezdte meg ezt a szép hivatást. Ezért Arany Oklevelet kapott a minisztertől. Mint megtudtuk: külön öröm számára, hogy lánya, Rita is védőnő lett. - Sok szép emlékem van a hivatással kapcsolatban, nagyon örülök az elismerésnek- mondta Klárika.
A kollégák egy meglepetés ünnepséget szerveztek a két díjazottnak pénteken délelőtt, ahová Farkas Dániel alpolgármester és Csendes Ildikó, a KIGSZ igazgatója is hivatalos volt. A városvezető megköszönte valamennyi védőnőnek az áldozatos munkáját. További részletek a péntek esti híradóban és szerdai Halasi Tükörben.
Jáger Levente