Hiteles beszámoló, megható beszélgetés
Közélet

Hiteles beszámoló, megható beszélgetés

A normál értelemben vett emlékműsorok hagyományát újraértelmező, merőben új megközelítésű ünnepséget rendezett a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szerdán este a Végh-kúriában a Kuláküldözés Áldozatainak Emléknapján. Ezúttal nem egy szónok elevenítette fel az évtizedekkel ezelőtti eseményeket, hanem azok mesélték el hiteles történetüket, akik maguk is megélték ezt a vészterhes időszakot.

 
A megemlékezés a Halasi Népdalkör Egyesület zenés összeállításával kezdődött meg, majd Palásti Károly, a Bibó-gimnázium igazgatóhelyettese beszélgetett hosszasan két halasi gazdával, Baki Károllyal és Orbán Károllyal. A két férfi még gyermek volt, amikor megkezdődött a kulálküldözés hazánkban. Mint mondták, mindketten jól emlékeznek, milyen anyagi és lelki megterhelést jelentett szüleiknek és a családtagoknak, amikor kemény munkával megszerzett vagyonuk nagy részét elveszítették egyik napról a másikra.
kul01
Az est végére igazi közösségéptíő, benőséges hangulatú beszélgetés alakult ki, hiszen minden jelenlévő elmondhatta, hogyan, miként élték meg ezt a vészterhes időszakot. Az egyik hölgy még egy humoros népi rígmust is előadott, amit a rendezvény látogatói nevetve hallgattak végig.
kul04
A műsorban ezen kívül részt vettek még a Bibó István Gimnázium diákjai is több verssel. A helyszínen készített felvételeinket a ma (csütörtök) esti Híradóban és az azt követő Napi Mozaikban láthatják az érdeklődők.
kul02
Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Anda Péter