Fák dőltek a sínre
Közélet

Fák dőltek a sínre

Fák dőltek a sínre és a felsővezetékre szombaton hajnalban Pirtó és Kiskunhalas között, a szakemberek már dolgoznak a hiba elhárításán. Hosszabb menetidőre, átszállásra kell számítani a közlekedőknek, a nemzetközi vonatok pedig Kiskunfélegyháza elé mennek.

 

A tegnap óta tartó esőzés miatt több fa is rádőlt a sínre és a felsővezetékre  a Budapest-Kelebia vasútvonalon, Pirtó és Kiskunhalas között. Mint a Mávinform tájékoztatásából kiderült, a szakemberek hajnal óta dolgoznak a probléma elhárításán Annyi bizonyos, hogy Soltvadkert és Kiskunhalas között vonatpótló buszok járnak, így az átszállások miatt a menetidő majd' egy órával több lehet. Az is kiderült, hogy a belgrádi nemzetközi gyorsvonat más vonalon, Kiskunhalasról Kiskunfélegyháza, Cegléd irányába közlekedik szombaton.

Jáger Levente