Egységes dohánytermékek, megszűnik a mentolos cigaretta
Közélet

Egységes dohánytermékek, megszűnik a mentolos cigaretta

Annak ellenére, hogy mától hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályzó új kormányrendelet, találtuk Kiskunhalason kettő olyan dohányboltot is, ahol a pult mögött álló eladók nem is hallottak az új rendeletről. A legtöbb helyen azonban tudták miről van szó és készséggel kaptunk tájékoztatást a rendeletváltozásról. Az új kormányrendelet szerint szombattól az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.


A megjelent kormányrendelet szerint a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik: 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is. Ezen felül a magyar szabályozás bevezeti a dohányáruk egységes csomagolását is. Ennek értelmében augusztus 20-ától új márkájú vagy típusú cigarettát, illetve fogyasztási dohányt már csak olyan csomagolásban lehet piacra dobni, amelyen jelzés, illetve védjegy sincs.

cigaretta02

A készlet erejéig kapható lesz a márkajelzéssel ellátott dohánytermékek is A halasi dohányboltok közül akadt olyan, ahol a pult mögött álló kiszolgálók nem tudtak a szombattól érvényben lévő rendeletről. Ez persze nem olyan nagy baj, hiszen az új rendelet szerint, nem tűnnek el egyik napról a másikra a dohányboltokból az eddig megszokott márkás cigaretták. A már piacon lévő márkákat és típusokat 2016. december 31-éig lehet gyártani, importálni, bejegyzett kereskedő által fogadni és 2017. május 20-áig lehet forgalomba hozni. A fokozatos átállást biztosítja a rendelet, de legkésőbb 2019. május 20-tól már csak olyan dohánytermékek lehetnek a trafikok polcain, amelyek megfelelnek a ma hatályba lépő szabálynak és egységes csomagolásban vannak.

Fokozatosan kivezetik a dohánypiacról a mentolos cigarettát. A kormányrendelet megszabta azt is, hogy mentolízesítésű cigaretta és mentolízesítésű cigarettadohány 2020. május 20-áig forgalmazható, akkor, ha a mentolos ízesítést a gyártási vagy csomagolási folyamat során adják hozzá a dohánytermékhez, és az ízesítés hozzáadása részben sem függhet a fogyasztótól, így különösen nem lehet kapszulát alkalmazni a mentolos ízesítés hozzáadásához.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos