Ezer gyerek a közbiztonsági napon
Közélet

Ezer gyerek a közbiztonsági napon

Játszva tanultak- a gyerekekről szólt ez a nap. 958 iskolás – a Kertvárosi, a Felsővárosi és a kisszállási iskolából – 120 óvodás és 140 segítő vett részt a közlekedés- és közbiztonsági napon. A rendezvénynek a Kertvárosi-iskola adott otthont. Az intézmény eddigi fennállása alatt egyszerre ennyi gyerek még nem járt itt.

 

A rendőrség és segítőik állomásokat állítottak fel, itt a gyerekek játszva tanulhattak. Az egész napos programot Arató László ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese nyitotta meg és Farkas Dániel alpolgármester is köszöntötte a gyerekeket.

A megyében, Izsák után másodikként Halason rendezték meg a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány kezdeményezésére a közlekedés és közbiztonsági napot. A gyerekekre sokféle feladat és állomás várt. Például bemutathatták milyen ügyesen kerékpároznak. Az óvodások kedvencei az elektromos kisautók voltak. A mentősök és a tűzoltók is hasznos tanácsokkal látták el a gyerekeket. De érdekes feladat volt a biztonsági öv bekapcsolási verseny is.

gyerekek01

A közlekedési- és közbiztonsági napot a gyerekek kicsit elfáradva, de élményekkel, ajándékokkal és sok hasznos tudnivalóval gazdagodva zárták.

Szöveg-fotó: Fehér Erika