Érzékenyítő Esély Nap a főtéren
Közélet

Érzékenyítő Esély Nap a főtéren

A Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesülete hónapok óta szervezte a főtéri Érzékenyítő Esély Napot. A rendhagyó programban művészeti bemutatókat láthatott a közönség, ugyanakkor több helyszínen is felhívták a figyelmet például a kerekesszékes közlekedés veszélyeire, illetve bárki kipróbálhatta, milyen is a vakszoba. Az énekes, táncos, színházi előadásnak is beillő produkciók nagy sikert arattak.

 
 
 
 
Érzékenyítő Esély Nap. Ezt a találó elnevezést adta a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesülete annak a főtéri programnak, amelyet pénteken délelőtt rendeztek. Mozgáskorlátozottak, fogyatékkal élők, hátrányos helyzetűek mutathatták meg azokat a produkciókat, amelyeket hónapok óta tanultak.
 
Volt, aki énekelt, táncolt, saját versét szavalta, vagy éppen előadott egy vidám, humoros jelenetet. A közönség nagy tapssal fogadta a műsorszámokat. Az esemény fővédnöke Bányai Gábor országgyűlési képviselő volt. A programban a halasi rendőrkapitányság és a Konok Kunok Motoros Klub Egyesület hasznos tanácsokat adott a közlekedőknek, ki lehetett próbálni egy vakszobát és azt, hogy milyen kerekesszékkel közlekedni.
Tallérné Nyitrai Ilona, a szervező Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesületének elnöke örömét fejezte ki, hogy ennyien részt vettek a programjukon.
Jáger Levente
Fotók: Bakos László