Megvalósult álom a Matéza terasz
Közélet

Megvalósult álom a Matéza terasz

Új színfolttal gazdagodott a elmúlt napokban Kiskunhalas belvárosa. Több hónapos egyeztetés, tervezés, áttervezés után csütörtökön felavatták és megáldották a Matéza étterem teraszát. Az ünnepségnek megadta a módját Kovács Gyula és családja, élő zene, finom birkapörkölt, sültestál, forralt bor várta a vendégeket, akik a kellemetlen időjárás ellenére is nagy számban voltak jelen. 

 
 
Megvalósult egy álom, amelyhez rögös és néhány hónapos út vezetett. Kovács Gyula és családja ismert, tisztelt vendéglátós dinasztia Kiskunhalason. Évek óta üzemeltetik a belvárosban a Matéza éttermet, amely egy régi terasszal rendelkezett. A megújult főtérhez nem illett, ezért újat terveztetett. Nem volt egyszerű a megvalósítás, de az elmúlt másfél hétben a Merkbau Kft. szakemberei testet adtak az álomnak.
Az új pavilon míves munka, tökéletesen illik a környezetbe. Közel 15 millió forintba került és mától át is adták a vendégeknek. Az ünnepségre nagyon sokan eljöttek a kedvezőtlen időjárás ellenére is, ott voltak a barátok, ismerősök, érdeklődők, a kivitelezők is.
Szűcs Csaba alpolgármester avatóbeszédében azt kívánta, hogy nagyon sokan forduljanak meg a teraszon az elkövetkező 20-30 évben. A létesítményt dr. Finta József  és Berki József áldotta meg. A nemzetiszínű szalagot Szűcs Csaba alpolgármester és Kovács Gyula tulajdonos vágta át. 
A jeles alkalomból élő zene, finom birkapörkölt, sültes tál, forralt bor és kedves fogadtatás várta a megjelenteket. Mint megtudtuk: a teraszra új bútorok kerültek és télen is üzemelhet majd. 
Jáger Levente
Fotók: Anda Péter (GALÉRIA)