Illem, hőhullám, tudományok…
Közélet

Illem, hőhullám, tudományok…

A Martonosi Pál Városi Könyvtár idén is programmal köszöntötte a magyar tudomány ünnepét. Változatos témákban hangzottak el előadások kiskunhalasi kötődésű pedagógusoktól és diákoktól. A rendezvényt pénteken este tartották az intézményben. A résztvevőket Erhardt Györgyi igazgató köszöntötte a programnak otthont adó városi könyvtár képviseletében. Azt mondta, előadásaik a humán és a reál tárgyak iránt érdeklődőknek egyaránt szólnak. 

 

 

A megnyitón beszédet mondott dr. Horváth Gábor biofizikus, az MTA doktora, az ELTE egyetemi docense. Hangsúlyozta: a magyar tudósokat és szakmai kutatókat ünnepeljük ezen alkalommal.  A világhálóba keveredett ember: kommunikáció a digitális korszakban címmel dr. Veszelszki Ágnes tartott előadást. A Budapesti Corvinus Egyetem munkatársa kutatási területe, a netnyelvészet legújabb fejleményeit mutatta be.


- Amihez majd most kell hozzászoknunk, az a hangalapú ember-gép kommunikáció lesz: egyre több eszköz (például a Siri, az Amazon Echo vagy a Google) működik hangvezérléssel, amelynek során a felhasználó nem billentyűnyomással vagy érintőképernyőn ad utasítást az eszköznek, hanem hanggal. Ennek kapcsán a kutatók már ún. talkpocalypse-ről – erőltetett fordítással „hangapokalipszisről” – gondolkodnak. Ez pedig még inkább felveti a magánszféra kérdését: hiszen ezáltal nemcsak a hivatalos és magánbeszélgetések, hanem a gépnek adott parancsok is a környezet számára hallhatók, sőt bárki által kihallgathatók lehetnek. Nem csupán a beszélgetés közbeni mobilozás, telefonnyomkodás kíván meg új udvariassági szabályokat, hanem a mások által hallható beszélgetések kezelése is újfajta illemtudást igényel – fogalmazott az egyetemi adjunktus.

A Klímaváltozás Halason? – Meteorológiai mérések a Bibóban című előadással folytatódott a program. Tóth Piroska középiskolai tanár osztotta meg tapasztalatait a közönséggel. - A Bibó István Gimnázium 1999-ben csatlakozott a GLOBE programhoz. Ennek keretében meteorológiai, vízkémiai és biológiai méréseket és megfigyeléseket végzünk. A program szakmai irányítói az ELTE oktatói. A programban résztvevő diákok saját és más iskolák adatait feldolgozva esszéket írnak, amelyeket az egyetemi oktatók bírálnak el. A bibós diákok munkáikat sikerrel mutatták be a különböző GLOBE-os és egyéb konferenciákon, versenyeken – tudtuk meg. - Mivel az éghajlat (klíma) folyamatosan változik. A szélsőségek (hőhullám, hirtelen hulló nagy mennyiségű csapadék) gyakorisága nő meg. A bibós mérésekből is ezek számának változását mutatta be az előadás – tette hozzá.


Mi jön az égből? – A savas eső – ez már egy újabb téma volt a rendezvényen. Farkas Kitti és Kazinczi Rita bibós diákok kutatási területét érintette. Ismertették: a savas eső tönkreteszi a talajt, a vizeket, az építményeket, műemlékeket. Kitti és Rita Kecelen mérte a csapadék kémhatását 2015 októberétől. Megfigyeléseik szerint nálunk még jó a helyzet, nem mértek extrém értékeket. Előadásukban arra is kitértek, mi lehet itt a prevenció, hogyan lehet megtisztítani a környezetet.
Kép-szöveg: Pál László