Megölte, majd elásta áldozatát a tompai férfi (frissítve)
Közélet

Megölte, majd elásta áldozatát a tompai férfi (frissítve)

Egy 21 éves helybéli fiatalember eltűnését még ez év március 21-én jelentette be egy tompai asszony, elmondta, hogy nála lakó unokája március 4-én eltűnt, azóta nem tudni, hol van.

A halasi nyomozók több embert kihallgattak az ügyben, ekkor kiderült, hogy utoljára V. Zoltán 53 éves tompai lakos találkozott a keresett fiatalemberrel. Tegnap a nyomozók házkutatást tartottak a gyanúsított ingatlanján.

A tetemkereső kutya által jelzett helyen a rendőrök megtalálták, és kihantolták a márciusban eltűnt férfi holttestét. A Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást V. Zoltán ellen.

tetemkereső kutya segítségével bukkantak a holttestre

FRISSÍTVE: A Halasmedia egy KORÁBBI cikkében már beszámolt arról, hogy a hatóságok nagy erőkkel keresik a 21 éves tompai fiatalembert. További részletek az ügyről a Halas TV ma esti és hétfői Híradójában!