Sikeres egészségnap a vásárban
Közélet

Sikeres egészségnap a vásárban

Sikeres egészségnapot rendezett a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a vásár előtti területen. Az eddig példa nélküli rendezvényen érdeklődők ingyenes szűrővizsgálatokon vehettek részt, a program egy sorozat első állomása volt.  

Ott a helyünk az emberek között - fogalmazott dr. Romhányi Zoltán, a halasi kórház igazgatója annak a rendkívüli rendezvénynek a kapcsán, amelyet ma délelőtt tartottak a halasi vásár apropóján.
 
A gazdabolt előtti területen várták ingyenes állapotfelmérésre, vérnyomásmérésre, testtömeg-index meghatározásra, testzsír-mérésre a halasi és környékbeli polgárokat. A kezdeményezés sikeres volt, rengetegen érdeklődtek a program iránt. Három óra alatt több mint százharmincan vettek részt a vizsgálatokon. Őket megvendégelték egy finom, egészséges menüvel is.
 
A rendezvény egy Európai Unió által támogatott program nyitóeseménye volt. A kistérséget érintő, átfogó egészségfejlesztő projekt értéke 124 millió forint és 2+2 évig tart.  A halasi kórháznak nem ez volt az első ilyen , lakosságcentrikus rendezvénye. Júniusban, a Richter Egészségnap keretében a város főterén volt lehetőség hasonló szűrésekre, de a Szüreti Napokon is ott voltak a kórháziak. (További részletek a hétfő esti Híradóban.)
 
Halasmédia Online információ
Fotó: Pozsgai Ákos