Szombaton zenéről, táncról szól a város
Kultúra

Szombaton zenéről, táncról szól a város

Két nagyszabású kulturális csemege kínál szabadidő hasznos eltöltést a Kiskunhalason élőknek, vagy a városunkba ellátogatóknak. Napközben és este is Halsról szól a harmonika címmel harmonika kiállítás és koncert (szabadtéri is a főtéren) helyszíne lesz városunk. A Stúdió 2000 TSE pedig a táncvilágnapjához köthető nagyszabású és hagyományos táncgáláját tartja este 7 órától a Dékáni sportcsarnokban.
(►) Krámli Kinga és a Sóstó-dal
Kultúra

(►) Krámli Kinga és a Sóstó-dal

Komoly  marketinggel támogatták meg a halasi Sóstót. Stenkes Kapitány szerzeményében, ennek alapját egy 1958-as, kiskunhalasi gyűjtésű dal adja, amelyet a városunkhoz ezer szállal kötődő Krámli Kinga énekel. A premieért követően többek között nekünk, halasiaknak is ajánlja a számot az énekesnő.
Út lélektől lélekig
Kultúra

Út lélektől lélekig

Ezzel a címmel tartotta meg költészet napi zenés irodalmi műsorát a József Attila Irodalmi Kör, a Csipke Hotel konferenciatermében. A műsor rendhagyó volt több szempontból is, hiszen együtt ünnepeltek a Nyugdíjas Pedagógus Klubbal, akik közül hárman is vállalták a szereplést.
Dallista Homonyik Sándorral
Kultúra

Dallista Homonyik Sándorral

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Homonyik Sándor: Szeress úgy, hogy elhiggyem című dala is szerepel. Az április 14-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
(►) Sáli Levente megszépíti a halasi trafóházakat
Kultúra

(►) Sáli Levente megszépíti a halasi trafóházakat

Egy éve terelőoszlopokat festett, most pedig megszépíti az évtizedek óta csupaszon álló trafóházakat. Sáli Levente néhány napja kezdte meg legújabb, nagyszabású projektjét. A festőművészt, a halasi utcákat járva bárki megtekintheti alkotás közben, a következő hetekben.
Szegedi könyvbemutatón egy zsanai kiadvány
Kultúra

Szegedi könyvbemutatón egy zsanai kiadvány

A Szegedi Közéleti Kávéház meghívására a szegedi Somogyi Károly Könyvtár adott otthont a Zsana története képekben című kiadvány könyvbemutatójának április második hetében – közölte szerkesztőségünkkel Végső István, a kiadvány egyik szerzője.
(►) Túl a 350. könyvajánlón
Kultúra

(►) Túl a 350. könyvajánlón

A Halas Televízió Kultúrkép magazinjának egyik legkedveltebb rovata, a könyvajánló. Ennek keretében halasi emberek osztják meg a nézőkkel, melyik a kedvenc olvasmányuk és, hogy miért is szeretik annyira az adott kötetet. A Lapozgató a napokban már átlépte a 350. adását.
Dallista Koós Jánossal
Kultúra

Dallista Koós Jánossal

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Koós János: A szívem egy vándorcigány című dala is szerepel. A április 7-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.