Históriás szép házak
Kultúra

Históriás szép házak

Épületek és históriák – ezt kínálja a szerda este 17 órától látogatható kiállítás a Végh-kúriában, a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Gedeon Péter építész alkotásait Palásti Károly középiskolai tanár ajánlja a közönség figyelmébe. A rendezvényen közreműködnek a Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus tagjai.

 
Gedeon Péter építész már kedden megérkezett városunkba, hogy segítőivel együtt berendezze a Végh-kúria kiállítóterét. Históriás szép házak Magyarországban című tárlatán 31 tábla várja a látogatókat.

„Erre a kiállításra a magyar történelemhez kapcsolódó, építésének idején Magyarországhoz tartozó területeken létrehozott nevezetesebb, ugyanakkor kevésbé ismert épületek kissé sűrített, tömörített bemutatását hoztam el, az épületekhez tartozó – általában ugyancsak tömörített – históriával együtt. A címválasztás nem véletlen: célom nem a szigorúan vett kronológia és különböző adathalmazok rögzítése. Sokkal érdekesebbnek találom az épületekhez kötődő mondák, regék, helyi szóbeszédek rögzítését: valóban érdekesebbek, színesebbek és általában többet is mesélnek, mint a szigorúan vett történelem.” – fogalmaz.historiabe

A kiállítás képei hatásukban színezett rézkarcok. Papírba vannak karcolva, nem rézbe, mégis arra emlékeztetnek.

- Mindig hobbiból rajzoltam, de nekem a szakmám is hobbim. Kitűnő minőségű, hajszálvékony japán golyóstollal dolgozom, majd számítógéppel színezem a képeimet – avat be a kulisszatitkokba az alkotó. Gedeon Péter a szakmai tevékenységét jelentő építészeti tervek, műszaki rajzok mellett közel 20 éve rajzolja le másképp is a számára dekoratívnak tűnő épületeket. Ezek a históriás házak nem egyszer évszázados történelmi ruhákba öltözve beszélnek a ma emberéhez.

- Sokat utazom, de korántsem annyit, mint szeretnék. Képek alapján rajzolok, de a képeket is én készítem. Egy-egy épület építészmérnökként is mond újat. Ami régi és valamiért megragad, lerajzolom – tudtuk meg Gedeon Pétertől. Gyűjteménye közel felével ismerkedhet meg a kiskunhalasi közönség közel egy hónapon át a Végh-kúriában.
Kép-szöveg: Pál László