Kardos összecsapás Halason

Összecsapnak a kardok és a szablyák, de a nyilakat is kilövik. Komoly harci eseményeknek ad majd otthont Halas. A pozsonyi és a kenyérmezei ütközeteket idézik fel július ötödikén a szereplők.

A Magyarok Szövetsége tavalyelőtt szervezte meg az első csatát, és minden évben terveznek folytatást. A kis harcosok már napok óta gyakorolnak. A jelenetben a Református EGYMI sérült fiataljai is szerepet kaptak. Minden szereplő lelkesen készül a nagy összecsapásra, és közben sokat tanulnak a magyarság múltjáról. A csatákból még a kislányok is derekasan kiveszik a részüket.

kardos02

A csatának és az emléknapnak szombat kora délutántól a Semmelweis tér ad otthont – kaptuk a tájékoztatást Tari István szervezőtől. Az összecsapás várhatóan este 7 órakor kezdődik. A csata és a kísérő programok mellett egy újabb emlékoszlop kerül majd felavatásra a téren. A legutóbbi képviselő-testületi ülés adta meg a hozzájárulást a gyertya alakú emlékoszlophoz, mely az 1479-es kenyérmezei csatára hívja fel a figyelmet. A tavalyi oszlopot pedig a 907 nyarán zajlott pozsonyi ütközetnek állították.

Szöveg-fotó: Fehér Erika

Még több cikk

Húsvéti dallista

Húsvéti dallista

Dallista Sass Szilviával

Dallista Sass Szilviával

Dallista Koós Jánossal

Dallista Koós Jánossal

(►) Sose halok meg?

(►) Sose halok meg?