Fehértói hittanos tábor
Kultúra

Fehértói hittanos tábor

A Kiskunhalasi Református Gyülekezet ezúttal is megrendezte szokásos évi, hittanos gyermektáborát június 30-a és július 5-e között, amelyen a felnőttekkel és a bejárósokkal együtt közel 150-en vettek részt.

 
„Ilyen nagy létszámú gyermektábort még nem rendeztünk jóllehet a kunfehértói táboraink sorában ez volt a 15. Persze úgy is fogalmazhatnánk nagy szerepe volt az előző 14 tábornak abban, hogy most ilyen sok gyermek és család szavazott bizalmat nekünk. A tábor biztonságos működését 8 ifjúsági segítő és 13 felnőtt munkatárs segítette. A hét témája a hit megélése testrészeinkhez kötve.
 
Például a láb a bölcs életvezetés jelképe, a kéz a segítségnyújtásé, a száj a kimondott szó erejére emlékeztet, a térd az alázat, imádság metaforája. Végül azzal összegeztük a hét mondanivalóját, hogy az összes testrész „jó működése” bibliai értelemben szívünk tisztaságától, állapotától függ. A délelőtti foglalkozásokon dolgoztuk fel a nap témáit 7 különböző korosztályos csoportban. Az esti áhítatok pedig a délelőtt felvetett kérdésekre igyekeztek felelni. Rengeteget énekeltünk. A hét mindenféle időjárási helyzet előfordult. Lehetett fürödni strandon, de sportolásra is jó alkalmat biztosított az alkalmanként borús égbolt. Népszerű program volt a sorverseny, a pénteki vízi csata, a számháború, a kézművességek.
 
tabor02
 
Több este rendeztünk limbó versenyt, amely valóságos „limbólázzá” terebélyesedett idén is. A népszerűségi lista élén mindenképpen a sportolás állt, különösen is a futball mérkőzések, amelyen kicsik-nagyok, lányok és fiúk egyaránt megmérették magukat méltóan a VB fair play szelleméhez. Általában is elmondható, hogy a tábor folyamatos mozgásban volt a szabad időben. Sokan tollasoztak, mások ugrálóköteleztek, labdát pattogtattak fáradhatatlanul, vagy bunkert építettek a tábor kis erdejének mélyén.
 
A hétzárás megszokott ceremóniái közé tartozik, a szépségverseny és a „ki mit tud”, ahol több mint 24 műsorszámot tekinthettünk meg a stand up-tól a fitness bemutatón át, a zenés produkciókig. A tábort közös tábortűzzel zártuk, amelyet a 7 délelőtti csoport egy-egy képviselője által hozott fáklyával gyújtottunk meg felemelő éneklés közben. Szombat délelőtt a szülők jelenlétében osztottuk ki a különböző versenyeken szerzett díjakat (szobaszépségverseny, sorverseny, ki mit tud stb.) és köszöntük meg a munkatársak áldozatos munkáját, akik közül konyhásainkat szeretném kiemelni, hiszen a táborozók egybehangzó véleménye szerint királyi ellátásban volt részünk ebben az évben is.
 
Ahogyan a test részei mind különbözők, mégis képesek összhangban együttműködni, úgy élhettük mi is át a közösséget egymással, ahol ugyan előfordulhatnak kisebb súrlódások, de mégis egy közös szív dobbanása irányít mindent."
 
Szöveg: Édes Árpád