Büszke kiskunok 2014-ben
Kultúra

Büszke kiskunok 2014-ben

A Martonosi Pál Városi Könyvtár és a Pásztortűz Egyesület 2014-ben is megszervezte a Büszke Kiskun Tábort. Végső István helytörténész vezetésével a gyermekek megismerkedhettek városuk és más helységek helytörténetével.

 
Előadások és séták révén sokat megtudhattak elődeinkről, a kunokról, a régészeti kincsekről, az itt lezajlott csatákról, a pásztorokról, a műemlékekről és más érdekességekről Halas kapcsán.

A Kiskunság néhány településére is ellátogattak. Így kihagyhatatlan volt Jakabszállás, a Magyarkert, ahol Magyarország föld- és természetrajzáról tudtak meg többet. Ezerszeres kicsinyítésben látták a Balatont, az Északi Középhegységet, Budapestet, a Tiszántúl és persze egész Magyarországot. A tanösvényen az állat- és madárvilág mellett a környezetvédelmi ismereteik is bővülhettek. A "csodaerdőben" pedig egy különleges "adventi koszorút" is megnézhették! „Hunfalva” igazán nomád körülményeit is megtapasztalhatták.

Kunfehértón a település történetével ismerkedhettek. Benke László művelődési ház igazgatója segítségével megnézték a tájházat is. Érdekes kiránduláson vettek részt Bakó Márton erdész vezetésével a régi fehértói erdőben. Felfedezték a virginiai holdruta élőhelyét és a 300 éves címeres tölgyfát is. Tófürdői kirándulással pihenték ki a sok látnivalót.

buszk02

Kiskunmajsai kiruccanás zárta a tábort. Az egykori Mayossaszállásán a helytörténeti gyűjteménybe látogattak el a gyermekek, majd a kenyérsütő tájházat csodálhatták meg. A nap végén az ’56-os múzeum különleges tárlatát tekinthették meg.