Kati és barátai a kúriában
Kultúra

Kati és barátai a kúriában

Bakó Kati újra Halason énekelt. Estje legutóbb közel két évtizede volt városunkban. Fellépését nagy várakozás előzte meg. Családja, barátai, ismerősei vele ünnepeltek szombaton este a Végh-kúriában.

 

Bakó Kati népdalénekest most már Budapesthez köti a családja, a munkája, de éveken át élt Kiskunhalason, ahová időről időre visszatér. Önálló estje azonban már régen volt városunkban. 


- A műsorszámok elsősorban a régi kedves dalainkból álltak, de válogattunk újakat is férjemmel és zenésztársammal, Ujvári Gáborral, valamint régi jó barátommal, Vladár Károllyal. Persze nemcsak a magyar népzene területéről hoztunk dalokat, hanem más zenei stílusokból is válogatunk. Igyekeztem a vokális-instrumentális műfaj mellett prózát is belecsempészni az előadásba. Erről a területről is vannak kedvenceim – mondta.


Bakó Kati nagyon elfoglalt, sok feladat vár rá. Mindemellett, szívesen vállal fellépést, amikor csak teheti.
- Mostanában elég sűrű az életem, sok válaszút, lezárt és lezártnak hitt ajtó van mögöttem, és a három gyerek életét és a család mindennapjait koordinálni sem kis feladat. A gimnazistával másképp kell bánni, mint egy felső tagozatossal, vagy mint egy igazi nagycsoportos óvodással. Szóval a gyakorlás eléggé rendszertelen és rapszodikus. A dallamok persze mindig ott kujtorognak a fejemben, és napokig tudnám a „milyen dal jut az eszedbe egy-egy szóról” játékot folytatni. A kedv és az alkotás öröme sokat segíti az ilyen műsorok létrejöttét – fogalmazott. A koncert pillanatairól készült fotók itt megnézhetőek.
Pál László

Fotók: Pozsgai Ákos

{facebookpopup}

Még több cikk

Út lélektől lélekig

Út lélektől lélekig

Húsvéti dallista

Húsvéti dallista