Országos dobogón a tekós gépíró
Kultúra

Országos dobogón a tekós gépíró

Budapesten rendezték meg a 2015-ös Országos Bajnoki gépíró, szövegszerkesztő verseny döntőjét, ahol három Tekós tanuló vett részt, közülük ketten igazán kimagaslóan szerepeltek.

Gépírásban a 10. osztályosok mezőnyében Tóth Gábor (10.c) a dobogó harmadik fokára állhatott, és ezzel lehetőséget kapott a nemzetközi versenyen való szereplésre is.

Szintén gépírásban, de már a 11-12. évfolyamosok között Borsódi László (11.a) is bekerült a legjobb tízbe, egészen pontosan a kilencedik helyen zárta az országos versenyt. Lacinak a szövegszerkesztés kategória még ennél is jobban sikerült, hiszen ott a szintén előkelő ötödik helyet szerezte meg.

A tanulókat Szalai Zsuzsanna és Szolnoki Istvánné tanárnők segítették a felkészülésben.

Fotó: Csóti Gábor