Szavaljunk együtt vasárnap!
Kultúra

Szavaljunk együtt vasárnap!

Az országos felhíváshoz csatlakozik Kiskunhalas, így emlékezve az 1848/49-es szabadságharc hőseire, amikor is, a többi, magyarországi településhez hasonlóan, pontban 15 órakor együtt szavalják el Petőfi költeményét a résztvevők. A szervező Halasi Média és Kultúra Kft. kéri, hogy lehetőség szerint, minél többen vegyenek részt ezen a programon, nemzeti összetartozásunkat szimbolizálva ez által is.

A népzenét, néptáncot kedvelők már megszokhatták, hogy a Halas Táncegyüttes minden hónap második szombatján tart táncházat a Szabadkai úti próbateremben. Kivétel lesz ez alól a márciusi tavaszköszöntő mulatság, amely külső helyszínen, a Magyarok Vásárában, március 15-én kerül megrendezésre. E mellett egy rendhagyó szavalásra is várják majd a város lakóit.

- Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni hagyományőrző értékeinket, a népzenét és néptáncot, ezért is örültünk ennek a lehetőségnek-,
mondja Cornea Zsolt, a Halas Táncegyüttes vezetője. - Három csoportunk, ebéd után, 13 órakor lép fel a Magyarok Vásárában, műsorunk végén pedig, táncházba várjuk a gyermekeket, a szülőket, a vásári sokadalmat illetve mindenkit, aki kedvet érez egy vidám hangulatú mulatsághoz. A Halas Táncegyüttes apraja-nagyja ezt követően részt vesz a Kossuth utcai közös, Nemzeti Dal szavaláson.

tanchaz

Vadkerti Mónika