Kultúra
A Lyra kalandjai a Vadnyugaton (3. rész)
További érdekes eseményeket tudhatunk meg a halasi zenekar kanadai utazásáról Jeszenszky-Sebők Judit énekesnő élménybeszámolójából. Tartsanak velünk!
3. nap: Na kérdezze meg valaki, hogy ki aludt el. Mindenki. Én még sosem pakoltam be ilyen gyorsan. Az időben felkelés nagy ellensége a késői fekvés és az óraátállitás. Mindkettő meg volt. Bevágtuk magunkat a kocsiba, s irány Calgary. Útközben a Matkó Karcsi bácsi disznóvágásaira emlékeztem, csak, hogy Sanyi nehogy elaludjon. Patri rámparancsolt, hogy vigyázni kell magunkra. Vigyáztunk és Red Deer-nél fel is hívtuk a vendéglátónkat, hogy úton vagyunk. A világon semmit nem késtünk le, a fellépés órákkal később kezdődik.
Red Deer utan megláttuk a Sziklás hegységet. Fennséges, bár azért még nem a lábánál vagyunk, csak a horizonton húzódik végig. Az időjárásról még annyit, hogy légkondival kellett utaznunk, úgy kb. 15-16 fok lehet, és semi hó sincs. Úgyhogy valószínű a hótaposó meg a tundrabugyi érintetlenül tér haza. A Magyarok házában édes, aranyos közönségnek újra eőoadtuk a Tündérműsort, egy kislány a végén odajott, hogy át akar ölelni, na akkor egy picit eltört a mécses, potyogott a könnye a tündértanítónéninek, hiába, no, hiányoznak az otthoniak.
4. nap: Ma volt az első pihenőnapunk. Itt hét közben mindenki dolgozik, csak hétvégén lehet koncertezni, ezért ma átadtuk magunkat a hagyományos turista feelingnek, és fényképezővel felszerelkezve nekivágtunk a Sziklás-hegység felé vezető útnak. Calgaryből indultunk kora reggel, elmentünk a Calgary Olimpia helyszíne mellett is, én tuti, onnan le nem siklanék, még ha fizetnének érte sem. Az út eseménytelenül telt. Beléptünk a Banff Nemzeti Park területére, az út már elég kanyargós volt, közben azt ecseteltük, hogy itt még száz éve indiánok huhogtak, s az első telepesek, biztos sikitófrászt kaptak a farkasoktól meg az indiánoktól meg a hidegtől is. Ja, hideg: az megint nem volt, Calgaryban meg melegebb van egy tiz fokkal, mint Edmontonban, már megint légkondival utaztunk és a Nap persze Csebacsit kovette mindenüvé. Banff egy kis üdülőfalu a hegység lábánál, főleg sielők járnak ide, meg japánok. Abbál rengeteg van. Bementünk egy étterembe megreggelizni, omlett, piritós, reszelt krumpli kombó, kávé, gyümölcslé, szóval bekajáltunk rendesen.
Aztan Sanyka kitalalta, hogy ugyan menjünk már fel egy pár ezer métert, mert túl alacsonyan vagyunk, meg kapjunk már egy kis hideget is, mert egyikünk sem akarja elhinni, hogy januárban mondjuk mínusz 52 fok volt. Hála az égnek nem gyalog mentünk, mert az életben nem értem volna fel a tükörtalpú wescoban, de úgy egy percre elgondolkodtam, hogy inkább gyalog megyek, amikor megláttam, hogy hogyan és mivel akarunk mi feljutni a hegytetőre. A szerkezetet gondolának hívjak, sífelvonó, 4 személyes befőttesüveg, a hegycsúcs meg alig latható. Most már mindegy, gyerünk, ha eddig eljöttünk. Nagy levegő és irány a csúcs! Himbálóztunk felfelé, alattunk a mélység, hát nem voltam nyugodt, de semmi pánik, ezek tesztelve vannak, ez ki van találva, itt nincs is baleset, itt ember még nem esett le... ugye?
Csebacsi nem is nezett le, Nagyzoli is elég feszesen ült, Sanyika meg vigyorgott. Azért készitettünk egy pár fotót is a felvonóból, aki tériszonyos, az meg se próbáljon felmenni. Felértünk! Na, itt nem tapostak egymás sarkát a turisták, meglehetősen kevesen voltunk. Szóval fent, a hegyseg ölelő karjai közt kapott el a megint a végtelen érzése. Nem lehet leírni ezt a látványt. Ott fent, úgy 3 ezer méter magasan el tudod hinni, hogy van Isten."
Aztan Sanyka kitalalta, hogy ugyan menjünk már fel egy pár ezer métert, mert túl alacsonyan vagyunk, meg kapjunk már egy kis hideget is, mert egyikünk sem akarja elhinni, hogy januárban mondjuk mínusz 52 fok volt. Hála az égnek nem gyalog mentünk, mert az életben nem értem volna fel a tükörtalpú wescoban, de úgy egy percre elgondolkodtam, hogy inkább gyalog megyek, amikor megláttam, hogy hogyan és mivel akarunk mi feljutni a hegytetőre. A szerkezetet gondolának hívjak, sífelvonó, 4 személyes befőttesüveg, a hegycsúcs meg alig latható. Most már mindegy, gyerünk, ha eddig eljöttünk. Nagy levegő és irány a csúcs! Himbálóztunk felfelé, alattunk a mélység, hát nem voltam nyugodt, de semmi pánik, ezek tesztelve vannak, ez ki van találva, itt nincs is baleset, itt ember még nem esett le... ugye?
Csebacsi nem is nezett le, Nagyzoli is elég feszesen ült, Sanyika meg vigyorgott. Azért készitettünk egy pár fotót is a felvonóból, aki tériszonyos, az meg se próbáljon felmenni. Felértünk! Na, itt nem tapostak egymás sarkát a turisták, meglehetősen kevesen voltunk. Szóval fent, a hegyseg ölelő karjai közt kapott el a megint a végtelen érzése. Nem lehet leírni ezt a látványt. Ott fent, úgy 3 ezer méter magasan el tudod hinni, hogy van Isten."
