A költészet halasi ünnepe
Kultúra

A költészet halasi ünnepe

József Attila születésnapja előtt programokkal tisztelegnek országszerte. A halasi városi könyvtárban csütörtökön este Tóth Krisztina József Attila-díjas költő várta író-olvasó találkozóra a közönséget. Ezen a rendezvényen ismertették a Bibó-gimnázium versíró versenyének eredményeit is a jelenlevőkkel.

 
 
 
 
 
 
 
Tóth Krisztina költő, író, műfordítóval köszöntötték a vers ünnepét Kiskunhalason. A vendéget arról is kérdeztük, szerinte betölti-e szerepét a költészet napja.

-Ha az a szerepe, hogy egy kicsit felhívja a figyelmet az irodalomra és ezen belül is a kortárs irodalomra, akkor biztosan betölti a szerepét. Azt szoktam mondani, hogy egy évben legalább egyszer ez egy legitim szakma. Egyébként ez nem tűnik foglalkozásnak. A költészet napján, egy évben egyszer el lehet hinni, hogy valakinek tényleg az a munkája, hogy verseket ír – mondta Tóth Krisztina.

A költészet napjával kapcsolatban számos eseményt szerveznek országszerte. A Martonosi Pál Városi Könyvtárban Erhardt Györgyi igazgató köszöntötte a közönséget. Az olvasóteremben Varga-Sabján Gyula nyugalmazott címzetes könyvtárigazgató beszélgetett Tóth Krisztinával pályája indulásáról, munkásságáról. A költő személyes élményei megosztásán túl felolvasást is tartott.

- Novellákat hoztam a legutóbbi, Pillanatragasztó című kötetemből, versek azonban a korábbi könyveimből is szerepeltek. A Porhó című 2000-ben megjelent verseskötetből is felolvastam egy József Attila-prafrázist.

Az ünnepi rendezvény keretében hirdették ki a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium versíró versenyének eredményeit. Az általános iskolás korosztálynál Kordás Anna (Felsővárosi) 1,,  Molnár-Solti Nikolett (Bibó) 2. lett. A középiskolások mezőnyében Slezák Virág (Bibó) nyert. Tóth Lili (Bibó) 2. helyezést ért el.
 
(Tóth Krisztina, József Attila-díjas költővel, íróval interjút készített a Halas Televízió, amelyet április 16-án, este fél nyolckor tekinthetnek meg a Kultúrképben. A Halasi Tükör interjúja április 22-én jelenik meg.)
Kép-szöveg: Pál László

Még több cikk

Dallista Koós Jánossal

Dallista Koós Jánossal

Dallista Sass Szilviával

Dallista Sass Szilviával

Út lélektől lélekig

Út lélektől lélekig