Elődeink nagy tette
Kultúra

Elődeink nagy tette

„… felséges Mária Terézia, boldog emlékezetű magyar királynő által kegyesen adatott szabadságlevél ereje mellett, a jász és kun nemzet és azok között Halas városa is, régi szabadságába visszavétetett.” - írta Tooth János, településünk első helytörtént írója. 270 év után a jászkun településeken, így Kiskunhalason is gyertyákat gyújtottak az utódok 1745. május 6-ra emlékezve. 

 
Szerdán késő délután, Kiskunhalason, az Országzászló emlékműnél a Himnusz elhangzását követően Végső István részlegvezető köszöntötte az egybegyűlteket. Palásti Károly, a Bibó István Gimnázium igazgatóhelyettese mondott átfogó történeti beszédet a jászkunok önmegváltásáról. Ezt követően a 18. századot megidézve Vladár Károly kuruc nótákat adott elő. Ezt követően a szép számú hallgatóság helyezte el az emlékezés lángjait az emlékhelynél. 
katona
A redempció latin szó (redemptio) azt jelenti, hogy önmegváltás. A török háborúkban kiürült kincstáruk miatt a Habsburgok 1702-ben bérbe adták a Jászkunságot. Mária Terézia királynő megadta azt a lehetőséget a jászkunoknak, hogy pénzzel kiváltsák magukat a megalázó fennhatósága alól.
gyertya
Ezt az összeget körülbelül 580.900 aranyforintban határozták meg. Ezen felül háború esetén a magyar király felhívására 1.000 lovas katonát kellett kiállítaniuk. Halasnak 50.900 aranyforintot kellett fizetnie! Vagyis hozzávetőleg minden tízedik, tizenegyedik önmegváltó jászkun, halasi volt. Miután Mária Terézia 1745. május 6-án kibocsátott oklevelében helyreállította a jász-kunok jogait, és újjáalakult a Jászkun Kerület, városunk életében is új időszak kezdődött.
 
Fotó: Anda Péter (galéria IDE kattintva)