Lányok, anyukák, nagyik kedvence a Borudvarban
Kultúra

Lányok, anyukák, nagyik kedvence a Borudvarban

Szombaton este gyakorlatilag egy gombostűt nem lehetett volna leejteni a Hősök ligetében, ekkor lépett ugyanis színpadra a hölgyek nagy kedvence, Vastag Csaba. Az énekes közel 60 percen keresztül forrósította a hangulatot a Borudvarban.

 
Az X-faktorból ismert előadó legnagyobb slágereit hozta magával Kiskunhalasi fellépésre. Azt már a koncert előtt látni lehetett a nézők számából, hogy a siker garantált lesz, és ez be is igazolódott. A tömeg gyakorlatilag egy emberként énekelte végig a felcsendülő dalokat, és persze az ováció, tapsvihar sem maradt el a publikum részéről.
vastag02
Az egyik romantikus dalhoz Csaba két segítőt is felhívott a színpadra. A kiválasztott hölgynek és úrnak összeölelkezve kellett végigtáncolniuk egy teljes nótát. A látottak és hallottak ezúttal is elnyerték a színpad előtt álók tetszését.
vastag03
A koncert utolsó harmadában Vastag Csaba úgy döntött, a világot jelentő deszkákat lecseréli egy asztalra, így egyik pillanatról a másikra a közönség soraiban termett, majd felpattant egy asztalra, és onnan buzdította közös éneklésre a halasiakat, környékbelieket.
vastag04
A közel 60 perces koncert után indult csak be igazán a rajongói blokk, hiszen Csaba dedikálást hirdetett meg a Halasmédia közvetítő sátrában, amit a lányok, anyukák, nagymamák szerettek volna minél többen kihasználni. Az énekes bő félórán keresztül osztotta szorgalmasan az aláírásokat, és jó pár közös fotó is elkattant a rajongók nagy örömére.
 
Kollégánk a fellépés minden meghatározó pillanatát megörökítette, elevenítse fel Ön is a szombat estét!
 
Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Anda Péter

Még több cikk

Út lélektől lélekig

Út lélektől lélekig

Dallista Koós Jánossal

Dallista Koós Jánossal