Székely Hadosztály Halason
Kultúra

Székely Hadosztály Halason

A nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó kiállítás várja hétfőtől a látogatókat városunkban. A Székely Hadosztály emlékezete (1918-1919) című tárlat megnyitóját hétfőn délután tartották a Végh-kúriában.

 
- A Székely Hadosztály név arra a katonai egységre vonatkozik, amelyet 1918. december 1. után, az Erdélybe betört román csapatok elleni védekezésként hoztak létre Kolozsváron. A Székely Hadosztály emlékezete 1918-1919 című időszaki tárlat a méltatlanul feledésre ítélt katonai alakulat és parancsnoka históriáját mutatja be. Főként az alakulat parancsnokának, Kratochvil Károly ezredesnek a hagyatékából származó fotók, dokumentumok alapján készültek a nagyalakú tablók. A katonai egység története mellett az emlékére létesült egyesület tevékenységét is megismerhetik a látogatók – tájékoztatott Végső István programszervező a Halasi Média és Kultúra Kft. képviseletében.

A kiállítás megnyitójára Kiskunhalasra érkezett a hadosztály történetét kutató Gottfried Barna nyíregyházi főlevéltáros. A tárlat az ő, illetve Nagy Szabolcs veszprémi főlevéltáros, illetve a nyíregyházi múzeum igazgatója, Bene János és munkatársai közös munkájával jött létre.

- Erdély megtartása, visszafoglalása vezette a Székely Hadosztályt. Tényleg megpróbáltak tenni az ország integritásáért. A történet azonban tragikus véget ért. A hadosztály politikai támogatottság hiányában nem tudta betölteni a szerepét – fogalmazott Gottfried Barna. A rendezvényen közreműködött a Kiskunhalasi Népdalkör citerazenés kísérettel. A kiállítás június 30-ig látogatható a Végh-kúriában. A kiállításról készült fotókat itt tekintheti meg.
Pál László
Fotók: Pozsgai Ákos