Táncolt a főtér
Kultúra

Táncolt a főtér

Remek időben, remek program volt. A Táncol a főtér elnevezésű nagyszabású gála közel három órán át szórakoztatta a kilátogató nézőket a belvárosban, a mozi előtt. A Nemzetközi Megyejáró Fesztivál ezúttal portugál, lengyel, litván, szlovák együttesek produkcióját hozta el nekünk, és ezt tökéletesen kiegészítette a Halas és a Kiskun Táncegyüttes fellépése is.

 
 
 
 
 
Éppen 15 esztendeje szervezi a Nemzetközi Megyejáró Fesztivált Imre Károly. A Halasi Média és Kultúra Kft-vel már régi a kapcsolat, éppen ezért nem meglepő, hogy az idei turné egyik állomása városunk volt. A Táncol a főtér címet viselő programra sokan voltak kíváncsiak.
Közel három órás volt a műsor, ennek keretében portugál fúvósok, lengyel, szlovák és litván táncosok szórakoztatták a nagyérdeműt a mozi előtt. A programot jól kiegészítették a Halas és a Kiskun Táncegyüttes tagjai is, akik fergeteges koreográfiával készültek erre a napra. A színvonalas esemény pillanatait megörökítettük, a fotókat itt lehet megtekinteni.
Fotók: Anda Péter