(►) Rendhagyó kurzus Halason
Kultúra

(►) Rendhagyó kurzus Halason

Nyolc ország zeneakadémiáiról érkeztek tehetséges, fiatal hölgyek városunkba, hogy egy több napon át tartó intenzív képzésen vehessenek részt. A nemzetközi kurzus növendékeinek a Bécsből érkező professzor Claudia Visca tartott órákat. A művésznő weblapunk kérdésére elmondta, hogy számára is nagy élmény volt Kiskunhalason oktatni.

- Szerettem volna, ha a növendékek nem csak Budapestet ismerik meg magyarországi tartózkodásuk alatt, hanem egy kisvárost is. Kiskunhalason nagyon kellemes napokat töltöttünk, hiszen csodás hangulata van a városnak. A képzés során megpróbáltam szakmai tudásom és tapasztalataim javát átadni a résztvevőknek, ami úgy érzem sikerült is.

A kurzust egy jótékonysági koncert zárta, aminek a Művészeti Iskola adott otthont. Az énekesek között mindössze egyetlen magyar lány, Völner Eszter volt.

- Büszke vagyok arra, hogy itt lehettem ezen a csodálatos képzésen. Az órák során nagyon sok új, hasznos dolgot sikerült elsajátítanom. Kis nehézséget mindössze az okozott, hogy milyen nyelven kommunikáljunk egymással. A legtöbben angolul beszéltünk, de volt, aki olaszul vagy éppen franciául próbált szót érteni a többiekkel. Külön öröm, hogy ebben a városban volt az oktatás, hisz nagyszüleim révén halasi származású is vagyok.

A koncertről az érdeklődők megtekinthetnek egy összefoglalót a Halas TV Kultúrkép című magazinjában, csütörtökön este.

Szöveg-fotó: Szőri Attila