Tiszta játék!
Kultúra

Tiszta játék!

Kiskunhalason, a Közösségek Házában vendégszerepelt a Fabula Rasa Gyermekszínjátszó Grund. A szabadkai csoport Indul az ember vissza a fára című előadását mutatta be Greguss Zalán rendezésében. A szabadkai előadást az V. Protestáns Művészeti és Tudományos Napok keretében tartották.

 

 

A produkciót műhelymunkák során készítették a gyerekek, sokat beszélgettek, improvizáltak, véleményt formáltak elsősorban Szabadkáról és a társadalmáról. A Népkörnek nagy hagyománya van az amatőr színjátszásban Szabadkán. A tisztaságot, az emberi jó tulajdonságokat próbálják előtérbe helyezni a munkájuk során. A gyerekek sokan vannak, segítenek egymásnak, tanulnak egymástól. Játékuk során a tiszta emberi érzések nagyon fontosak.

A Fabula Rasa Gyermekszínjátszó Grund május 8-án mutatta be új darabját a Népkör Kosztolányi Dezső termében. A darab most Kiskunhalasra is megérkezett és sikert aratott a közönség körében.
Pál László