Muzsikáló Pöttyös Bögre
Kultúra

Muzsikáló Pöttyös Bögre

A Pöttyös Bögre három éve alakult zenekar. Sok gyereknek jele a pöttyös bögre óvodában, az együttes tagjainak most is az. A formációt Lajkó Gábor mutatja be.

- Ovisoknak, kisiskolásoknak kínáltok zenés műsort. Mi volt a koncepciótok megalakuláskor?

– Szerettünk volna olyan dalokat készíteni, melyeknek szövegében van egy kis nyelvi humor és a dallam kialakításánál arra törekedtünk, hogy igényes, ám a kis közönségünk számára élvezetes zenét készítsünk. Reméljük, ez sikerült. A dalok szövegét én írtam, a zene közös munka eredménye, melyben Belényi Gábor és Kis Dávid is segítettek. Őket Kiskunhalason már mindenki ismeri, hiszen nagyszerű zenészekről van szó.

Abban is bízunk, hogy a Ritmusbirodalom című kis verseskötet és a benne lévő zenei CD hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, felfedezzék nyelvünk szépségeit. A könyvet olvasó gyerekből később gondolkozó felnőtt lesz. Szerintünk ez nagyon fontos.

- Ritmusbirodalomba kalauzoljátok el a közönséget. Milyen ez az ország?

– Ritmusbirodalom valóban csak a képzeletben létezik. Képzelőerő az, ami megeleveníti. A mai gyerekek talán túl sok képet kapnak készen, ami egy kicsit háttérbe szorítja a fantáziát. Ebben a birodalomban mindenki szeret olvasni, rácsodálkozni arra, hogy rím és ritmus kéz a kézben járnak. Együtt fedezzük fel azt a világot, ami körbevesz bennünket, de sokszor nem szánunk rá időt, hogy észrevegyük a szépségeit.

- Hogyan zajlik egy interaktív koncert?

– Egy képzeletbeli utazáson vesznek részt a gyerekek. Ritmusbirodalomba csak olyanok léphetnek be, akik sokat tapsolnak, táncolnak a koncertünkön. Lehetőség szerint igyekszünk a gyerekeket abba is bevonni, hogy ritmushangszereket próbálhassanak ki.

- Kiskunhalason, Sóstón június 25-én 16 órakor léptek fel. Mivel készültök a III. Szent Iván-napi vigadalomra?

– Ritmusbirodalom kapuit szélesre tárva várunk szeretettel minden gyerekeket és gyermek lelkű felnőttet egy közös bulizásra. Külön öröm számunkra, ha azt látjuk, hogy anya, apa és gyermek együtt táncolnak, ugrálnak a dalainkra. Véleményem szerint az ilyen élmények nagyon fontosak egy család életében. A koncert után megvásárolható lesz a Ritmusbirodalom verseskötet benne az első lemezünkkel.

Szöveg: Pál László

Fotó: Szabó Jenő

Még több cikk

Dallista Sass Szilviával

Dallista Sass Szilviával

Dallista Homonyik Sándorral

Dallista Homonyik Sándorral

Húsvéti dallista

Húsvéti dallista