A Halasi Szüreti Napok részletes programja
Kultúra

A Halasi Szüreti Napok részletes programja

Két hét múlva, szeptember második hétvégéjén kezdődik a város legnagyobb rendezvénye a Halasi Szüreti Napok. A rendezés feladatával a Városért Közalapítvány idén is a Halasi Média és Kultúra Kft-t bízta meg. A csapat már hónapok óta gőzerővel dolgozik. A három nap során idén is színes programok sokasága várja majd az érdeklődőket, fellép például Rúzsa Magdi is.

 
 
 
Hamarosan elkészülnek a részletes szórólapok és itt a Halasmédia felületein is folyamatosan közöljük majd a tudnivalókat. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy még folyamatban van a Szüreti Napok támogatóinak szervezése. Információink szerint illetéktelenek is gyűjtést folytatnak, de a Halasi Szüreti Napokra kizárólag a Városért Közalapítvány, illetve a Halasi Média és Kultúra Kft. megbízólevéllel rendelkező munkatársai illetékesek támogatási szerződéseket kötni. Nagyon sokan kérdeztek már bennünket a részletes programról. Íme!
Már várjuk a nevezéseket a XXVI. Szüreti Utcai Futóverseny és a IX. Kis Roland Emlékversenyre. A több száz főt megmozgató sportrendezvény a három napos ünnep egyik legkiemelkedőbb eseménye. A részletekről és a nevezés feltételeiről itt talál részleteket. 
afutas