Eszter továbbjutott
Kultúra

Eszter továbbjutott

Bekerült a Star Academy legjobbjai közé Fazekas Eszter. A tehetséges kiskunhalasi fiatal a szavazáson a lányok között az élen szerepelt. John Legend All Of Me című dalával érkezett a Star Academy színpadára. Produkciója nagy sikert aratott. Király Viktor azt mondta neki, büszke lehet magára: ő is és a hangja is gyönyörű.


Pásztor Anna úgy fogalmazott, olyan a hangja, mint egy bársonnyal kibélelt hinta, a külalakja pedig csillagos ötös. Keresztes Ildikó szerint is gyönyörű a hangja. Örömét fejezte ki, hogy megismerte Esztert. Vastag Csaba szintén pozitívan értékelte, őt és a hangját nagyon szépnek nevezte.
Fazekas Eszter a zsűritől 94, a közönségtől pedig 85 pontot kapott a TV2 szombati Star Academy Beszavazó Show-ján. Az összesen elérhető 200-ból 179 pontot gyűjtött, ezzel a legjobbak között van. Eszter sorsát most már napról napra lehet követni a TV2 műsorában. Az összefoglaló minden hétköznap este fél 9-kor kezdődik a csatornán.
Szöveg: Pál László
Fotó: TV2