... hogy csináljak bolondságot...
Kultúra

... hogy csináljak bolondságot...

Akik sűrűn járnak a Szabadkai út és Szent György tér kereszteződésében megszokhatták, hogy szinte a hét minden napján népzene hallatszik ki a termekből, több generáció táncosai váltják egymást a próbákon. Ez a hétvége azonban még különlegesebb a többitől, hisz a Kiskun Táncegyüttes szervezésében „maratoni” táncpróba zajlik, ezekben az órákban is.

 

 

Mándity László csoportvezető álmodta meg az intenzív hétvége ötletét, és ehhez keresett olyan oktatókat, akiktől a Kiskunban már több éve táncoló fiúk is lányok is sokat tanulhatnak. A komlói Pöndöly néptánc egyesület tanárait, Podpácz Beátát és férjét Kirch Zoltánt vajdaszentiványi táncok tanítására kérte fel erre a hétvégére. A Kiskun Táncegyüttes aktív táncosai, az Alapfokú Művészeti Iskola tanulói valamint a felnőtt, Szélrózsa Tánccsoport tagjai együtt sajátítják el ennek a szép táncnak az alapjait. Verbunk, sebes forduló, lassú csárdás, korcsos, és batuka táncok tartoznak a vajdaszentiványi táncrendbe, melyet előszeretettel zenélnek táncházakban és a táncosok körében is népszerű. A maratoni táncos hétvége valamikor vasárnap, a kora délutáni órákban zárul majd, addig az arra járók hallhatják, milyen aktív néptáncos élet van városunkban.

Vadkerti Mónika