Szeretem a feleségem

Hétfőn este folytatódott a színházi évad programsorozata a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. Ezúttal a Szeretem a feleségem című előadás volt repertoáron népszerű művészek közreműködésével.  A házasságfrissítő módszerre építő prózai vígjátékot a Fregoli Színház hozta el Kiskunhalasra.

 

 

A történet szerint adott két jó barát és két barátnő, s mindez két házasságban, amely maga a csoda. Csoda, hogy működik. De hogy nehogy kihűljön, fel akarják frissíteni. A két férj próbálja minden eszközzel rávenni feleségeiket, miután egyikőjük megpuhította a másikat, hogy csinálják hármasban vagy négyesben. No de hogyan? És ez mennyire tetszik a feleségeknek? Már a művészek személye garancia volt arra, hogy a nézők jól szórakozzanak. A vidám, pikáns vígjátékban Timkó Eszter és Magyar Attila, Pikali Gerda és Szakács Tibor játszotta a házaspárokat. Timkó Eszter: - Egy férjét éppen megbolondult állapotában is nagyon szerető feleség vagyok én. 

Magyar Attila: - Alvin egy normális ember eredetileg. Tulajdonképpen ő az, aki közülünk való. Róla mondják, hogy el van maradva a társadalom nagy részétől, mert hagyományos életet él a feleségével és ez ma már nem divat. A világ nem itt tart, hanem ott, hogy kinyíltak a kapuk. Most már hármasban, négyesben vagy akár teljes kommunában élik az emberek az életüket.

Pikali Gerda: - Mónika, a hűséges feleség vagyok, aki nagyon szereti a férjét. Ő aztán belekeveredik egy olyan helyzetbe, amiben a férfiak azzal állnak elő, mi lenne, ha kicsit megmozgatnák a családi szexuális életüket párcserével. Aztán a végén úgy alakul, hogy négyesben kezdik csinálni, természetesen vicces formában.

Természetesen a végkicsengése az, hogy senki sem képes rá, mert mindenki szereti a párját. Szakács Tibor: - Idióta karaktert alakítok ebben a darabban, mint mindenki. Az előadás két óra röhögésről szól és kész. Nincsenek benne nagy gondolatok, csak vicc…

Szöveg: Pál László

Fotók: Anda Péter (GALÉRIA)