Egy különleges este a kultúra jegyében

Teljesen új formát kapott idén A magyar kultúra napjának megünneplése Kiskunhalason. Hírességek és helyi fellépők segítségével egy képzeletbeli időutazásra invitálta a közönség tagjait a szervező Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft.

 
Kölcsey Ferenc Himnusz című művét 1823. január 22-én fejezte be. Többek között erre a jeles eseményre is emlékeztek a jelenlévők tegnap este a Közösségek Házában. Az ünnepség legelején a vendégek közösen énekelték el a Himnuszt a Lórántffy Zsuzsanna Kamarakórus tagjainak vezetésével. Ezt követően dr. Bognárné Nagy Éva önkormányzati képviselő osztotta meg a hallgatósággal ünnepi gondolatait. Kiemelte azt a sok helyi kulturális értéket, rendezvényt, amik mind a város hírnevét öregbítik a mindennapokban.

A Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar javaslata alapján, a képviselőtestület döntése értelmében 2017-ben a Kiskunhalas Város Közművelődéséért-díjat Faddi Istvánné pedagógusnak ítélték oda. A díjazottat Molnár Ferenc a fúvószenekar elnöke méltatta. Az utolsó koncertjét decemberben adó Kiskunhalasi Városi Vegyes Kar vezetője a tegnap esti ünnepség keretében vehette át a kitüntetést Fülöp Róbert polgármestertől. Meglepetésből sem volt hiány, hiszen mint elhangzott, az Alapfokú Művészeti Iskola átveszi a Városi Vegyes Kar működtetését, így változatlan néven az intézmény keretein belül folytatja munkáját a csoport.
kultur03
Ezt követően egy bő hatvanperces beszélgetésnek lehettek szem- és fültanúi a közönség tagjai. A beszélgetés főszereplőjét a 2016-os Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál zsűrije az év férfi színészének választotta. Láthattuk többek között a Made in Hungária, az SOS szerelem, a 9 és fél randi, valamint a Szabadság szerelem című filmekben. Fenyő Iván színművész Pál László újságíró kérdései nyomán mesélt életéről, hollywoodi szuperprodukciókban szerzett tapasztalatairól, az amerikai életérzésről és új könyvéről is.
kultur02
A rendezvény estéjén nyílt meg a Közösségek Házában az a tárlat, mely Latabár Kálmán Kossuth-díjas magyar színművész életéről, munkásságáról, pályafutásáról ad átfogó képet. Hogy minden jelenlévő kellően ráhangolódjon a kor stílusára, a szervezők a zene segítségével időutazásra invitálták a nézőket. Az Alapfokú Művészeti Iskola két növendéke, Szabóné Sendula Erika és Szávuly Bence operett részletekkel készült a jeles alkalomra. Majd Éles István, Karinthy-gyűrűs humorista, parodista lépett a világot jelentő deszkákra, aki maga is példaképének tekinti Latabár Kálmánt. A tőle jól megszokott humoros stílusban, több híresség hangján mesélt a kiskunhalasi kötődésű Latabár családról.
kultur04
A kiállítás a Közösségek Házában tekinthető meg a Forrás teremben.
Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Anda Péter (galéria)