Ismerős, de mégis más
Receptek

Ismerős, de mégis más

A spagetti szinte minden gyermek és persze sok felnőtt kedvence is. Nálunk is gyakran kerül a tányérokra, ám ezúttal úgy döntöttem, kicsit meglepem a családtagokat, és nem a hagyományos változatot készítem el. Nem csalódtam a reakciókban, ez is pillanatok alatt elfogyott.

Mozzarellás húsgolyó spagettivel

Hozzávalók:40 dkg darált hús, 1 csomag mozzarella sajt, 1 tojás, só, bors, 4 evőkanál olívaolaj, 1 db nagy  vöröshagyma, 2  gerezd fokhagyma, 1 doboz hámozott paradicsom, oregánó, bazsalikom, kakukkfű, őrölt fehérbors, 1-2 szál petrezselyemzöld és zellerzöld, csipetnyi só, kb. 30 dkg spagetti

Elkészítés: A szószhoz apróra vágom a vöröshagymát  és az olajon elkezdem párolni, lereszelem a fokhagymát és együtt párolom tovább. Beleöntöm  a hámozott paradicsomot  a levével együtt. Ízesítem, sóval, oregánóval, bazsalikommal kakukkfűvel, fehér borssal,  ha kell még egy kevés vizet is adok hozzá. Amikor sűrűsödik  a mártás, beleszórom az apróra vágott petrezselyem- és zeller zöldet. A húst a tojással, sóval, borssal, alaposan összekeverem. A mozzarellát felkockázom. Ezután húsgolyókat formázok, úgy, hogy a közepébe egy-egy darab mozzarellát  rakok. A mártásba rakom a húsgolyókat, és készre főzöm, végül durum spagettivel tálaljuk.

Készítse el, és számoljon be tapasztalatairól e-mailben, az attila@halasmedia.hu címen!

Rita asszony
Fotó: Szőri Attila

Még több cikk

Tuti siker

Tuti siker

Könnyed gasztrotipp

Könnyed gasztrotipp

Krémesítjük a krumplit

Krémesítjük a krumplit

Tuti siker

Tuti siker