Adél a döntőre készül
Sport

Adél a döntőre készül

A tegnapi elő-, és középdöntő után minden idegszálával a ma kora esti döntőre készül Juhász Adél városunk válogatott úszója. A hollandiai Dordrechtben sorra kerülő ifjúsági Európa-bajnokságon Adél 200 méteres pillangóúszásban eddig az előzetes terveknek megfelelően teljesített - tájékoztatott bennünket néhány perccel ezelőtt Novotny Attila, a halasi úszók edzője, aki természetesen ott van a helyszínen.

 
Elmondta, hogy iszonyatosan erős a mezőny, századmásodpercek dönthetnek a helyezésekről. Adél, a 3. legjobb idővel került a fináléba és még van benne tartalék ma estére.
 
A döntőt várhatóan 17.45 és 18 óra között rendezik. Terveink szerint a döntő után, telefonon megpróbáljuk elérni Adélt és Attilát.
 
Szöveg-fotó: Tóth István