Ifi Európa-bajnokunk köszöntése
Sport

Ifi Európa-bajnokunk köszöntése

Fülöp Róbert alpolgármester hétfő délután a halasi uszodában edzés előtt köszöntötte a Hollandiában másfél hete 200 méteres pillangóúszásban Európa-bajnoki címet szerző Juhász Adélt és edzőjét Novotny Attilát. Az újdonsült ifjúsági Európa-bajnok most kezdte edzéseit Kiskunhalason, mivel a múlt héten, Budapesten a felnőtt magyar bajnokságon próbált szerencsét.

 
„Az Európa-bajnoki cím nagy öröm városunk sportszerető közönségének és büszkék vagyunk Adélra. Különösen annak fényében, hogy Novotny Attila vezetésével az évek óta meglepetést okozó és a hazai elitbe feltörekvő úszóink az ismert szerény uszodaháttérrel képesek világszínvonalú eredményre – hangsúlyozta Kiskunhalas alpolgármestere.
uszo1Imponáló az a kitartás és elszántság, amit türelemmel, óriási munkával párosítva véghezvisznek. Ez a belülről jövő és átütő energia a városvezetésnek olyan jelzés, ami a körülményeik javítására kell, hogy ösztönözzön bennünket.”
uszo2Juhász Adél szerényen, de nagy örömmel vette át a virágot. „Én csak úsztam, ahogy teszem mindennap és harcoltam az idővel, meg az ellenfelekkel. Attilával megbeszéltünk mindent alaposan és ahhoz tartottam magam. Eddig mindig bejött, amit mondott” – mondta az ifjúsági Európa-bajnok úszólány.
uszo3Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke nevében, Farkas Dániel (megyei Fidelitas alelnök) adott át virágcsokrot Adélnak és kívánt további sikereket sportolói pályafutásához.
uszo4Novotny Attila edző köszönettel vette az elismerést és felelevenítette a hollandiai 200 méteres pillangó döntőt. „A legjobb időeredmény birtokosaként óriási felelősség terhelte Adélt, amit folyamatosan próbáltam levenni a válláról. Végül egy jó taktikával, fegyelmezett versenyzéssel megoldottuk a feladatot és nagyon jó érzés volt hallani az erős akcentussal, sokszor hallható „Kiszkunhalasz” szót.
uszo5
Nincsenek nagy igényeink, de a szerény feltételek tükrében azt kell mondjam, hogy a határaink szélén mozgunk, ha tartani és továbbfejleszteni akarjuk eredményességünket, márpedig előrébb akarunk lépni.
uszo6A héten rendezik a gyermek országos bajnokságot, majd a serdülők országos versenyére kerül sor, ahol Levente, András, Janka és a többiek ugranak medencébe, hogy megmutassák tudásukat. Most is a halasi sikerekért edzünk” – zárta szavait a halasi sikeredző.
uszo7Kép-szöveg: Kovács Iván