Osztályt válthat a HTC
Sport

Osztályt válthat a HTC

Kocsis József csapatkapitány tájékoztatása szerint a Magyar Tenisz Szövetség elfogadta a Halasi Tenisz Club óvását, így a következő szezonban az OB II-ben játszhat. Mint arról korábban beszámoltunk az OB III-at veretlenül nyerő halasiakat az osztályozón méltatlan, sportszerűtlen körülmények várták, ezt pedig jelezték a sportág vezetésének.

 
Még OB II-es csapata lesz jövőre a Halasi Tenisz Clubnak. A gárda imponáló magabiztossággal, veretlenül nyerte meg az OB III-as bajnokságban a saját csoportját, így a feljutásáról osztályozó döntött. Már az furcsa volt, hogy ez egyetlen meccset jelentett, mégpedig idegenben, Budakalászon.
 
Ami pedig ott történt, az nélkülözött minden sportszerűséget. Végül minimális különbséggel a hazaiak nyertek, de a HTC a méltatlanságot jelezte a Magyar Tenisz Szövetségnek. Az elküldött óvás itt olvasható. Pénteken azt a tájékoztatást kaptuk Kocsis József csapatkapitánytól, hogy a csapat 2015-ben mégis az OB II-ben versenyezhet.
 
Franczia Imrev klubelnök úgy kommentálta az eseményeket, hogy a csapatkapitány nagy harca volt ez. Többszöri visszautasítás ellenére sem adta fel és a végén a szövetség is belátta, hogy az óvás megalapozott volt. A sorsolás január 15-én lesz, akkor kiderülnek az ellenfelek is.
Jáger Levente