Húsvétváró éremeső
Sport

Húsvétváró éremeső

Amíg mindenki a húsvétvárás lázában égett, a lányok tojást festettek, vagy kókuszgolyót formáltak, a fiúk kölnit választottak, addig a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői egy időben három versenyhelyszínen mérették meg magukat. Szilvási Gréta a magyar ifi válogatott tagjaként kapott 2 hetes edzőtáborozási lehetőséget Dubajba, a legek városába. A programot versennyel zárták a helyben meghirdetett nemzetközi bajnokságon, ahol Gréta az egy évvel idősebbek között értékelve 100, 200m pillangón valamint 200, 400m vegyesen és 800m gyorson is dobogóra tudott állni, így 2 ezüst és 3 bronzéremmel gazdagabban térhetett haza.

Az Arany Üst Kupa a legrégebbi hagyományokkal rendelkező hazai korosztályos verseny, idén 36. alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban. Juhász Janka, Vas Luca és Kripkó Ádám a magyar válogatottat képviselték a rangos nemzetközi viadalon. Ádám nagy küzdelemben 100 és 200m mellúszásban 2 ezüstérmet szerzett, a nemzeti válogatott 4x100-as vegyesváltójával pedig a dobogó tetejére állt. Janka egyéniben 200m háton és 400m gyorson nem talált legyőzőre, a 4x100-as, és a 4x200-as magyar gyorsváltóval is a mezőny legjobbjai voltak. 800m gyorson és 100m háton ezüst-, 100m gyorson pedig bronzérmes lett. Luca a 100-as gyors- és vegyesváltót erősítve aranyérmet szerzett, 400m gyorson, és 200m háton pedig 2. helyezést ért el.


Nagy András, László Levente, Fülöp Bianka és Varga Kata ugyanezen a versenyen egyesületük színeiben álltak rajtkőre és az egy évvel idősebbek között értékelve elsősorban időeredményre hajtottak. Andris 2:06,28-as hatalmas egyéni csúccsal 200m pillangón a bronzérmet is megszerezte, és további 2 pontot érő helyezést gyűjtött. Leventét legerősebb számában, 200m háton egy vitatható bírói döntéssel kizárták, pedig már az előfutamban egyéni csúcsot úszott. Fülöp Bianka 800m gyorson 20 másodpercet javítva az országos ranglista élmezőnyébe ugrott, 400 gyorson pedig évjárata legjobb időeredményével 10. lett. Varga Kata 6 másodperces javulása 200m háton saját korosztályban ezüstérmet ért volna, vigaszdíjként elcsípett egy pontszerző helyezést 800m gyorson.


Juhász Adél ugyanebben az időben a Budapest Bajnokságon mérette meg magát korosztály nélküli értékeléssel az abszolút mezőnyben. 200m pillangón ötödik, 100m pillangón negyedik lett, 400 és 800m gyorson bronzérmet szerzett. Saját versenyprogramjának végeztével Janka is csatlakozott a zárónapon, és 1500m gyorsúszásban mindketten nagyot repesztettek. Adél 16:43,07-es időeredménnyel Budapest bajnokként a dobogó legfelső, míg Janka a 16:45,51-gyel az ezüstérmes helyre állhatott. Ezzel mindketten a szingapúri ifi VB szintidején belül úsztak, ráadásul Janka a korosztályos Európa ranglistát vezetve kvalifikálta magát a júniusban Azerbajdzsánban rendezendő Európai Játékokra, ami idén az ifi Európa-bajnokságot helyettesíti.


-Bár van még mit javítani a pozícióinkon, a megúszott időeredményekkel most elégedett vagyok, hiszen az alapozás kellős közepén meglepetések is születtek. Rövid húsvéti pihenő után folytatjuk a munkát, a hónap végén 2 hetes edzőtáborba viszem a csapatot. Nagy feladatok előtt állunk, hiszen a fő célunk, hogy ne csak itthon, hanem a nemzetközi mezőnyben is letegyük névjegyünket. Idén is – nyomatékosított a Halasthermál és Merkbau Kft támogatásával készülő úszócsapat trénere, Novotny Attila.


Dobogós és pontszerző helyezések:


Dubai International Aquatics Championship - 2015. 04. 03-04.

SZILVÁSI GRÉTA (1999) az egy évvel idősebbek mezőnyében - 2 ezüst – 200m vegyes, 400m vegyes, 3 bronz – 100m pillangó, 200m pillangó, 800m gyors


Arany Üst - 2015. 04. 01-03
.

JUHÁSZ JANKA (2000) 4 arany – 400m gyors, 200m hát, 100-as gyorsváltó, 200-as gyorsváltó, 2 ezüst – 800m gyors, 100m hát, 1 bronz – 100m gyors

VAS LUCA (2000) 2 arany – 100-as gyorsváltó, 100-as vegyesváltó, 2 ezüst – 400m gyors, 200m hát, 5. hely - 100m gyors, 6 hely – 100m hát

KRIPKÓ ÁDÁM (1999) 1 arany – 100-as vegyesváltó, 2 ezüst – 100m mell, 200m mell

NAGY ANDRÁS (2000) az egy évvel idősebbek mezőnyében - 1 bronz – 200m pillangó, 6. hely – 100m pillangó, 8. hely – 200m gyors

VARGA KATA (2003) az egy évvel idősebbek mezőnyében - 8. hely – 800m gyors


Budapest Bajnokság - 2015. 04. 01-04.

JUHÁSZ ADÉL (1998) abszolút mezőnyben - 1 arany – 1500m gyors, 2 bronz – 800m gyors, 400m gyors, 4. hely – 100m pillangó, 5. hely – 200m pillangó

JUHÁSZ JANKA (2000) abszolút mezőnyben - 1 ezüst – 1500m gyors


Összesítés: 8 arany-, 9 ezüst- 6 bronzérem és 7 pontszerző helyezés

{facebookpopup}