Halas várja a lovasokat
Sport

Halas várja a lovasokat

Közel százan dolgoznak ezekben a percekben is a lovasbázis területén, hogy csütörtökre minden készen álljon. Az országos minősítő verseny és Grand Prix iránt óriási az érdeklődés, annyi már most bizonyos, hogy annyi rajt lesz a négy nap során, amelyre eddig nem volt példa. Hétfőn délelőtt a városvezetés is megszemlélte, hol tartanak az előkészületek.

 
A Halasi Városgazda Zrt. munkásai mellett több szakember dolgozik gőzerővel azon, hogy méltóképpen fogadhassa a vendégeket, és a lovasokat a halasi bázis. A Vári Szabó István Szakképző Iskola tanulói pedig az akadályokat festették. Csütörtöktől, négy napon át megint ránk figyel a lovasvilág, az országos minősítő és Grand Prix élénk érdeklődés mellett zajlik majd.
Hétfőn délelőtt Juhász Tibor, a Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja kalauzolta körbe a városvezetést a folyamatosan szépülő bázison. Megtudtuk, hogy a Városgazda mellett vállalkozói segítséggel valósulhatott meg több felújítás is. Az előzetes nevezések alapján úgy tűnik, hogy rekordszámú start várható Kiskunhalason. Több mint kétszáz ló- és lovas lesz a város vendége.
Fülöp Róbert polgármester azt emelte ki, hogy jó látni, mennyien munkálkodnak a verseny sikeréért. Ez városmarketing szempontjából is egy fontos esemény Kiskunhalas életében. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a jövőben több, nagyszabású lovaseseménynek lehet a házigazdája a bázis. Részletek a hétfő esti híradóban és a szerdai Halasi Tükörben.
Jáger Levente