Janka, mindent bele!
Sport

Janka, mindent bele!

Kedden délután csobban medencébe a halasi Juhász Janka Bakuban, az I. Európa Játékokon. A rajt az előzetesen kiadott hivatalos sorrend szerint 16:12 órakor lesz.

 
Bakuban rendezik az I. Európa Játékokat és most azok a versenynapok következnek, ahol halasi versenyzőért szoríthatunk. Juhász Janka és edzője, Novotny Attila múlt csütörtökön utazott el a magyar küldöttséggel, mostantól viszont három egymást követő napon is szurkolhatunk nekik. Az első szám, amiben Janka is érdekelt kedden délután 16:12 órakor lesz, ez pedig a 800 méteres gyorsúszás. A DigiSport2 közvetítésfolyamába a remények szerint ez is belefér majd, érdemes nézni a televíziót. Az Európa Játékok hivatalos honlapján is nyomon követhetőek az események, itt pedig rajtlistákat és eredményeket közölnek. Természetesen a Halasmédia is résen lesz...
Jáger Levente