A győzelemben bízva
Sport

A győzelemben bízva

Elkezdődik a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2015/2016-os sorozata. A Faddikor Kiskunhalasi FC a Kiskőrös ellen játszik szombaton 17 órától, a városi sportpályán. A halasiaknak van törleszteni valója a vendégekkel szemben.

 
 
Négy előkészületi mérkőzés, több tíz kilométer futás, ezerszer elgyakorolt labdakihozatal után most már élesben megy minden. A Faddikor Kiskunhalasi FC megkezdi menetelését a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A több poszton is megerősített keret a sorsolás szerint Kiskőrös ellen kezd, hazai pályán. (Az első forduló teljes menetrendje itt olvasható.)
 
A 17 órakor kezdődő találkozón a halasiak mindenképpen szeretnék feledtetni az elmúlt szezonban lejátszott két meccset. Hazai pályán, tavaly novemberben 3-1-re nyert a Kőrös úgy, hogy az 5. percben Brindza Tamás góljával mi vezettünk. Tavasszal, idegenben, érdekes bíráskodás mellett szenvedtünk 3-2-es vereséget, a győztes hazai gól a 94. percben esett. Van motiváció a szombat délutáni meccsen...A Kiskőröst legutóbb, két évvel ezelőtt, 2013. augusztus 24-én sikerült legyűrni. Akkor hazai pályán 2-0-ra nyert a KFC. Most is kiegyeznénk ezzel az eredménnyel!
Jáger Levente