Szotyori Centilottal győzött
Sport

Szotyori Centilottal győzött

Tizenegy versenyszámot rendeztek Kiskunhalason a négynapos Korosztályos Championátus Döntő és Országos Minősítő Verseny pénteki napján. Az időjárás barátságosabban alakult a csütörtökinél, de a szervezők továbbra is a jól vizsgázott négy évszakos pályán rendezték meg a számokat. Az időnként szemerkélő esőt állták a lovasok és remek eredmények születtek. A legnehezebb pályán (A/2*) Szotyori Nagy Kristóf győzött Centilottal. A helyi versenyzők is jó néhány számban értek el kiváló eredményt.

 
 
Rózsahegyi Róbert, a verseny igazgatója szerint a versenypálya áthelyezése a lovasok kedvére talált. „Több okból is maradtunk a döntésnél, az-az, hogy a négy évszakos melegítő pályánkat használjuk versenyzésre. A lovasoknak tetszett, pozitív visszajelzéseket kaptunk, ugyanakkor az időjárás előrejelzés sok bizonytalanságot hordoz. Egyelőre tehát maradunk. Köszönetet kell mondanom Kardos Istvánnak, a Kardos Tüzép tulajdonos vezetőjének, akinek köszönhetően a felázott tartalék melegítőpályánkra több teherautónyi homokot sikerült biztosítani rövid időn belül és a lovasoknak ezzel megfelelő melegítési feltételeket nyújtani. A rendkívüli körülmények nem befolyásolták jelentősen a napirendet. A vendég lovasaink jól érzik magukat és a hazai lovasok közül is sokan szép eredményeket értek el” – mondta a versenyigazgató.
A nap legnehezebb utolsó számában 26-an fejezték be a versenyzést este 8 óra előtt valamivel. A 130 centiméteres magasságú akadályokkal nehezített A/2*-os, vadászugratás versenyszámban 14. indulóként Szotyori Nagy Kristóf agresszív tempóban, de biztosan vette Centilot nevű lovával a gátakat és átvette a vezetést.
A Díjugrató Szakbizottság elnöke ezzel alaposan feladta a leckét az utána következőknek és végül győzött Búza Krisztián (Airvent Money) és Marton András (PM Diamantina) előtt. Az első hatban egyébként két halasi lovas is érdekelt volt. Füzér Gábor (Qeenie) 4., Weinhardt Virág (Bognar Jen-Cor) 5. lett. Az eredményhirdetésén a díjakat a szám helyezett sportolóinak Budai Gyula a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa adta át.
A Kiskunhalasi Korosztályos Championátus Döntő és Országos Minősítő Verseny szombaton reggel 8 órakor folytatódott.A szervezők továbbra is várják az érdeklődőket, akikre immár a korosztályos elődöntők várnak. A döntőkre augusztus 23-án, vasárnap kerül sor. A belépés ingyenes a Fazekas Mihály utca 1. szám alatti lovaspályára. A részletes eredmények itt találhatók: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=6715
Kovács Iván