A halasi úszócsoda nyomában
Sport

A halasi úszócsoda nyomában

A halasi úszócsoda nyomába eredt a közszolgálati televízió stábja. Személyesen látogattak el Kiskunhalasra, ahol 19 méteres medencében, hihetetlen kitartással és akarással, valamint kiváló szakmai munkával születnek a jobbnál jobb eredmények, amelyre most már egész Európa felfigyelt.

 
 
 
Ha azt írjuk, hogy kiemelkedő eredményeket értek el a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői, akkor lehet, hogy enyhe a fogalmazás.  Juhász Adél, aki 2014-ben, az ifjúsági Európa-bajnokságon első volt, és az EYOF-győztes Szilvási Gréta is Halason tempózik, valamint Juhász Janka, a bakui Európa Játékok ezüstérmese is Kiskunhalason készül egy 19 méteres medencében. Legutóbb pedig a rövidpályás országos bajnokságon remekeltek Novotny Attila tanítványai. Ennek hátterét és az esetleges titkokat igyekezett feltérképezni, felderíteni a közszolgálati televízió stábja- írja az utanpotlassport.hu.