Így kell nyerni!
Sport

Így kell nyerni!

Ha nem is egy ragyogóan szép mérkőzésen, de borzasztó nagy küzdelemben és a végén jó időben lőtt góllal tudta itthon tartani a két bajnoki pontot a Kiskunhalasi UKSC a Kiskőrös ellen. A halasiak talán ha kétszer vezettek a meccsen, végig a vendégek uralták a mezőnyt, de a hazaiak lelkesedése, szíve ezúttal győzelmet ért. A szurkolók nem unatkoztak, minden előfordult, aminek egy rangadón meg kell történnie.

 
 
Gyakorlatilag beragadtak a halasiak a kezdésnél, ugyanis a kőrösiek alig négy perc alatt háromszor vették be a hazai kaput. A 8. percben Vadkerti Tóth Attila találata jelentett egyenlítést, amelyre legközelebb csak a második félidőben volt példa. A vendégek kapusa remekül védett, az UKSC hetest és ziccereket hibázott. Az ellenfél nagyon sok lábmunkával jóval eredményesebb kézilabdát mutatott, ez 3-4, sőt a 27. percben öt gólos előnyben mutatkozott meg.
 
A szünetig felzárkózott a Kiskunhalas, 10-12 után a 35. percben Juhász László gólja jelentette a második egyenlítést a meccsen. Sőt, egy perccel később már mi vezettünk 14-13-ra. Nem sokáig, megint váltott a Kiskőrös és egészen a hajráig biztosan őrizte 2-3 gólos előnyét. Az 53. percben ismét egál volt, majd következett egy emlékezetes időszak.
Kiállítás itt és ott is, azonnali piros lap, kedélyeket borzoló játékvezetői ítéletsorozat, lökdösődés és dráma jellemezte az utolsó perceket. Az 58. percben 23-23 volt az állás. a vége előtt 37 másodperccel Pecséri büntetőből szerzett vezetést. Volt még egy kiskőrösi támadás, de ziccerben hibáztak a vendégek, így az UKSC volt a győztes. Az akarat diadala volt ez, nagy küzdelem után, igazi halasi szívvel! Kiskunhalasi UKSC - Kiskőrös 24-23. Feltétlenül nézzék meg a mérkőzés felvételét a Halas Televízióban vasárnap, 14:30 vagy 21 órakor.
Jáger Levente