Gerner Danié az emlékdíj
Sport

Gerner Danié az emlékdíj

Gulyás József 2004-es halála után a családtagok és a barátai úgy döntöttek, hogy egy díjjal is emléket állítanak a kiváló edzőnek, sportvezetőnek, vendéglátósnak. A kuratórium a napokban határozott arról, hogy idén Gerner Dániel, a Kiskunhalasi FC kapusa lesz a kitüntetett. 

 
Az idei Sportbál, amelyet február 13-án, este fél nyolctól rendeznek a Sóstó Csárdában azért is különleges lesz, mert ott és akkor adnak át három elismerést. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Schneider Pál-emlékdíjat első alkalommal Tóth Csaba játékvezető veheti majd át. A napokban döntöttek a Gulyás József-emlékdíjról is. Ezt idén Gerner Dániel, a Kiskunhalasi FC kapusa kapja meg. Dani évek óta a csapat meghatározó tagja, vezéregyénisége, aki nagyon sokat tesz a klub, a halasi foci sikereiért. Hamarosan eldől az is, hogy2016-ban kié lesz a Csáki Öcsi-emlékdíj. Csütörtökön pedig zárt ülésen, a képviselő-testület határoz a városi sportkitüntetésekről.
Jáger Levente