(►) Pénteken rajtol a 43. Rákóczi Kupa
Sport

(►) Pénteken rajtol a 43. Rákóczi Kupa

Az egykori kiváló válogatott labdarúgók, Szendrei József és Kardos József is tiszteletét teszi a pénteken rajtoló 43. Rákóczi Kupán. A résztvevő tíz csapat nagyon készül a háromnapos megméretésre, a házigazda Tekó pedig arra, hogy 2013. után ismét itthon tartsa a díszes serleget. Az izgalmas kupameccsek mellett a nézőket szombaton délután egy gálamérkőzés várja, amelyen a Vasas öregfiúk lépnek pályára.

 
 
Lassan négy és fél évtizeddel korábbra kell visszalapozni a történelemben ahhoz, hogy az első Rákóczi Kupa emlékeit felkutassuk. Idén már a 43. alkalom lesz arra, hogy három napon át izgalmas, jó focit nézhessenek, középiskolások előadásában az érdeklődő nézők. A pénteken fél egykor kezdődő ünnepélyes megnyitón a házigazda mellett a Bibó, a Szilády, a Humán Szakképző, a Sárospatak, a Gyöngyös, a Kecskemét, az Orosháza, a tavalyi bajnok Magyarkanizsa és Sepsiszentgyörgy csapatai sorakoznak majd fel a minden bizonnyal teljesen megtelő lelátók előtt.
A hagyományok szerint két ötös csoportban folynak majd a küzdelmek, a két győztes alapból résztvevője lesz a vasárnap reggeli elődöntőnek. A második és harmadik helyezettek pedig szombaton délután döntik el a továbbjutást. Ezen a délutánon lesz egy gálameccs, amelyen a Vasas öregfiúk lépnek pályára majd. Az is szinte bizonyos, hogy a két újpesti válogatott legenda, Szendrei József és Kardos József is ellátogat a kupára. Érdemes lesz a helyszínen megnézni a patinás mérkőzéssorozatot!
Jáger Levente