Boldog születésnapot Szilády RFC!
Sport

Boldog születésnapot Szilády RFC!

Ötödik születésnapját ünnepelte kedden kora este a Kiskunhalasi Szilády RFC. A labdarúgó utánpótlás-nevelésben komoly sikereket elért klub stílszerűen a Buborékban tartotta a partit, amelyen a játékosok, edzők mellett szülők, támogatók is megjelentek, az ünneplőket Farkas Dániel Kiskunhalas alpolgármestere köszöntötte.

 
 
 
Talán a Kiskunhalasi Szilády RFC alapítói sem gondolták azt, hogy ilyen népszerű és sikeres lesz az egyesület. öt évvel ezelőtt alakult meg a klub, amely mára a régió egyik legjelentősebb labdarúgó utánpótlás-nevelő bázisává nőtte ki magát. Közel kétszáz gyermek sportol az RFC keretein belül, amely  a foci csínját-bínját tanítja meg a fiatalokkal, e mellett kiváló közösségek jöttek létre. Barátságok szövődtek, néhány korábbi sziládys focista pedig már neves egyesületekben játszik. Számtalan saját rendezésű kupa, minitorna mellett évről évre támogatói esttel erősítik az összetartozást.
Az ünnepségen, amelynek a Buborék volt a helyszíne Farkas Dániel, Kiskunhalas alpolgármestere köszöntötte a születésnapos klubot. Természetesen a jeles jubileum kapcsán torta is készült, amelyet együtt fogyasztottak el a megjelentek. Az est díszvendége volt a Szilády-gimnázium csapata, amely néhány nappal ezelőtt, 31 év után nyerte meg újra a Rákóczi Kupát.
Jáger Levente
Fotók: Kiskunhalasi Szilády RFC