Halasi sportünnep a moziban (fotókkal frissítve)
Sport

Halasi sportünnep a moziban (fotókkal frissítve)

Rendhagyó módon egy gála keretében tüntették ki a legjobb halasi sportolókat szombaton kora este a moziban. Az ünnepségen tíz díjat adott át Fülöp Róbert polgármester és Farkas Dániel alpolgármester. Szép és eredményes volt 2015 a halasi sportéletnek, ezt nemcsak hazai, hanem nemzetközi sikerek is fémjelezték. Ritkán van olyan év, amikor világbajnoki ezüstérmest és Európa Játékokon második helyen végzőt köszöntsenek, a moziban ezen az estén erre is lehetőség nyílt.

A Nemáranevem együttes, Rúgd a bőrt című dalával kezdődött az idei Sportgála, amelynek a mozi volt a helyszíne. A szépen feldíszített filmszínház színpadán hangzott el első alkalommal, közönség előtt a halasi zenekar szerzeménye. Külön érdekesség, hogy az együttes dobosa, Mátó Gergő maga is a díjazottak között volt.

Fülöp Róbert polgármester köszöntője után elsőként az év esélyes sportolója címet vehette át Kutasi Ferenc, Kutasi Viktor, Király Nándor és Molnár Richárd. Az utánpótláskorúak közül a karatéban jeleskedő Csobánci Vilmos távollétében édesanyja, valamint Juhász Janka úszó volt a kitüntetett. Az év utánpótláscsapata a Bibó István Gimnázium tornászválogatottja (Mátó Gergő, Lekrinszki Ádám, Balog Márk, Mészáros Gergő, Tóth Ákos, Szepesvári Bálint) volt. Az év edzője az úszók mestere, Novotny Attila volt, míg az év sporttámogatójának járó elismerést Kelemen Krisztián, a H-Moto Team csapatvezetője vehette át.

Az év csapata 2015-ben a Kiskunhalasi FC női labdarúgócsapata volt. Az év felnőtt férfi sportolójának járó kitüntetést, többek között egy halasi csipkét, dr. Tuska Pál lovas kapta meg. A nőknél Baka Szilvia crossfitt versenyző volt a kitüntetett, ő jutalma is az oklevél mellett egy szép halasi csipke. A polgármesteri különdíjat idén a Stúdió 2000 TSE érdemelte ki. Az ünnepség után a díjazottak és családtagjaik a Sóstó Csárdába mentek, ahol Sportbál kezdődött. Képgalériánkat itt tekintheti meg.

Szöveg: Jáger Levente

Fotó: Rékasi Ramóna